A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén (GINOP-2.1.8-17)

Pályázati kiírás jelent meg a mikro-, kis- és közepes (KKV) vállalkozások versenyképességének és kutatás-fejlesztés intenzitásának növelése érdekében.

Érdekel a “KKV-k versenyképességének növelése” pályázat, kérem vegyék fel velem a kapcsolatot

 

Mi a felhívás célja?

A Felhívás célja, hogy hazai KKV-k 50%-os támogatási intenzitással eszközöket, immateriális javakat vásároljanak, amelyek használatának eredményeként új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárást hoznak létre, vagy új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor.

 

Miért éri meg pályáznunk?

Lehetőség nyílik

•  a versenyképesség növelésére, a pályázatból megvalósuló fejlesztés jóvoltából
• a gazdasági és foglalkoztatási növekedés elérésére
• a fenntarthatóság növelésére
• az eszközök, know-how-k, szoftverek, szabadalmak beszerzésére és vállalkozásunkban történő bevezetésére

 

Mekkora összegre lehet pályázni?

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió forint, maximum 15 millió forint.

 

Mikortól adható be a pályázat?

2017. december 6-án 9 órától 2018. február 15-én 12 óráig

 

Érdekel a “KKV-k versenyképességének növelése” pályázat, kérem vegyék fel velem a kapcsolatot

 

Miért velünk pályázzon?

• Több, mint 10 éves pályázati és projektmegvalósítási tapasztalattal rendelkezünk

• Komplex megoldásra törekszünk munkánk során

• Tapasztalat elsősorban a technológiafejlesztés, KFI, telephelyfejlesztés vonatkozásában

 

Powered by themekiller.com